Műszaki Iskola Óbecse

Az egyik legszebb vajdasági város, Óbecse története jóval előbb kezdődött, mint ahogy írásos emlékek maradhattak volna fenn róla. A mai város területén már a neolit kori ősemberek nyomai is megtalálhatók. A terület igen vonzónak mutatkozott, ezért hosszabb-rövidebb időre megtelepedtek itt és rányomták bélyegüket a különféle kelta törzsek, a szarmaták, az avarok, a szlávok, a magyarok.

A város első írásos említése 1091-ből származik, amikor a magyarok a kunok elleni háborúban Óbecsénél keltek át a Tiszán.

A következő évszázadokban számos földbirtokos tulajdonában állt, megemlíthetők közülük a Losonczi testvérek, Stefan Lazarević és Đurađ Branković despoták, a Hunyadi család... Azután a 16. század közepén török uralom alá került.

Az osztrák-török háborút, a Csernojevics Arzén pátriárka vezette nagy szerb népvándorlást és az 1699. évi karlócai békét követően ez a terület a győztes Ausztriának jutott. Az új állam e területen 1701-ben megalakította a tisza-marosi hátárőrvidéket, és 300 fős legénységgel (100 lovassal és 200 gyalogossal) Óbecsét tette meg székhelyének.

Miután a törököket Bánátból is kiűzték, megszűnt a tisza-marosi határőrvidék, az Udvar pedig az emiatt háborgó határőrök lecsillapítása érdekében 1751-ben óbecsei székhellyel tizennégy Tisza menti településből létrehozta a tiszai koronakörzetet. Ezek a 18. századi események Óbecsét a Tisza mente középső területének politikai és kulturális központjává változtatták, s ez megkövetelte a lakosság bizonyos iskolázottságát is – ezért 1703-ban megalakult a szerb, majd 1756-ban a magyar elemi iskola.

A 19. század elején, pontosabban 1803-ban a kisipar és a kereskedelem erőteljes fejlődésének a hatására létrejött a latin iskola, azaz a gimnáziumi előkészítő, a kisiparosok és a kereskedők pedig a céhek 1872-ben bekövetkező megszüntetéséig a céheken belül részesültek szakoktatásban.

A körzet 1848-ig állt fenn, akkor megszüntették, majd az 1848/49-es forradalmat követő új adminisztratív felosztásban járások alakultak, Óbecse pedig járási székhely lett.

A 19. század közepének viharos eseményeit és a háborúskodások lecsillapodását követően újra megindult a gazdasági fejlődés, így 1850 után Óbecse lett a harmadik legfontosabb város Bácskában. Az ipari iskola megalapításának éve (1886) előtt számos intézmény és gazdasági alany működött a városban, és a közművek is ki voltak építve. Csak a legfontosabbakat említjük. A községben 1863-tól volt községi orvos és állatorvos, 1872-től második orvos is.

1867-től utcákat is megvilágították 10 lámpással. 1873-ban létrejött a város szépítésével és építésével megbízott bizottság, s a következő évtől kezdve már senki sem építkezhetett a községi földmérő jóváhagyása nélkül, 1877-ben felépült a gőzhajókikötő. 1880-tól kötelezővé vált a házszámozás; 1884-ben befejeződött a városháza építése, és ugyanabban az évben megkezdődött az óbecse-szabadkai vasútvonal építése (1889-ben fejeződött be); 1885-ben a városnak mintegy 16.000 lakosa, három gőzmalma, 10 vízimalma és 8 szélmalma, valamint két pénzintézete volt. Az ipari iskola megnyitásának évében selyemlepkegubó-felvásárló állomás is létesült Óbecsén.